Az európai ember időfelfogása nem kizárólagos, a maorik például a múltat nevezik előttünk álló napoknak. Az elmúlt évszázadok birodalmainak bukása után a Nyugatnak ideje több kíváncsisággal fordulnia a világhoz – összegzi Föld körüli útjának tanulságait az ősz halántékú történészlegenda, Norman Davies.
Krakkóban töltött diákévem legnagyobb hatású professzora, a most 82 esztendős Norman Davies utolsó nagy kalandjaként körbeutazta a Földet. Az ihletése szerint magát a „napkorongot követő” zarándoklatból csodás, közel hétszáz oldalas könyv született – mely első látszatra a múltról, a valóságban inkább a jövőről szól.
Szerzőnk, generációja egyik legelismertebb történésze Magyarországon főként az Európa története című munkájáról ismert. Életművének jelentőségét mégsem ez a monumentális alkotás, hanem az a brit és angolszász történetírástól többnyire idegen kíváncsiság és érzékenység adja, amivel a helyi sajátosságok megértése felé fordul. Pályája során Davies legkedvesebb témája ráadásul Lengyelország volt, amelytől 2014-ben állampolgárságot is kapott az ország történetét méltósággal és empátiával feldolgozó munkáiért.
Féléves, többnyire föld- és aszfaltutakon, vasúton és hajón eszközölt világ körüli útjának célja, küldetése sem volt más, mint hogy valamiféle kiegyensúlyozott alternatívát állítson a Jared Diamond vagy éppen Niall Ferguson által képviselt „a Nyugat és a többiek” dichotómiával, az észak-atlanti civilizáción kívüli világ sztereotípiáktól terhes értelmezésével szemben. Davies ehhez képest önmarcangoló lelkülettel idézi Shashi Tharoor indiai politikust, miszerint „nem véletlen, hogy a nap sosem nyugodott le a Brit Birodalom fölött. Még Isten sem bízott bennük a sötétben”. Szerzőnk szerint a korszellem ma sem a megértésnek dolgozik. „Egy olyan világban, ahol az utazás minden szellemi és fizikai erőfeszítés nélkül lehetséges, ahol az emberek csupán a vásárlás kedvéért elutaznak Dubajba, a strandolásért Balira vagy krikettezni Ausztráliába, még a nagy távolságok megtétele is érintetlenül hagyja az előítéleteket.”
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Valami ilyesmi jutott az eszembe, amikor egyik nemzeti emlékhelyünkre, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba autóztam.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
De nem csak Trump viselkedése érintette meg, új könyve athéni bemutatóján elárulta, előfordult, hogy sírva fakadt a görögországi gazdasági helyzet miatt.
Az erdőn akkor történhet az emberrel valami lényeges, ha felveszi a tempóját. Erről szól lényegében Végh Attila A belső őserdő című könyve.
A nyár egyik legvidámabb családi programja lehet az Árnyék nélkül című Czimra-tárlat megtekintése. Petri Lukács Ádám írása.
Technikai problémák miatt félbehagyták az Optimus gyártását, teljesen újratervezik a robot következő generációját – a leállás tehát valószínűleg csak átmeneti.
Pataky Attila, az Edda legendás frontembere durván nekiment Azahriahnak: szerinte a 23 éves énekes dalai a drog, az öngyilkosság és a morális leépülés kultuszát terjesztik. A rockzenész szerint Azahriah nemcsak ostobaságokat beszél, hanem veszélyt is jelent a fiatalokra nézve – és ha így folytatja, „büntetőjogi kategória lesz” a vége.
